Megjelent július 24-én
Születésnapra
2010.08.21. - Szólj hozzá!
A rajz megjelent augusztus 21-én.
Sajdik & Tsai. – a KOKSZ Műhely kiállítása Sajdik Ferenc 80-adik születésnapján
Sajdik Ferenc 80 éves
Sajdik Ferenc (Munkácsy-díjas karikaturista, Érdemes Művész, Budapest Díszpolgára) nyolcvanadik születésnapján, 2010. aug. 21-én, 17 órakor Sajdik &Tsai. címmel kiállítás nyílik a kArton Galériában a KOKSZ (KOrtárs Karikatúra és SZatíra) Műhely tagjainak, köztük Sajdik Ferencnek, a Műhely egyik alapító tagjának szatirikus műveiből.
Sajdik Ferenc szakmai születésnapi felköszöntésére a kiállítás zártkörű megnyitóján kerül sor, ahol a KOKSZ Műhely tagjain kívül a szakmai környezet (MÚOSZ, MKISZ, a rajzfilmes és könyves szakma stb.) meghívott képviselői, a közeli barátok, és a meghívott média munkatársai lesznek jelen.
A kiállítás többi napján (aug. 23-tól szept. 3-ig) előzetes megbeszélés után a KOKSZ Műhely más tagjai, vagy a kArton Galéria munkatársai állnak a nyomtatott és el. sajtó rendelkezésére. A média számára összeállított kép- és szöveganyag (adatok, nyomdakész művek és fotók) a KOKSZ Műhely művészeti vezetőjétől kapható.
Nyitvatartás
A kiállítás szept. 3-ig látható hétköznap 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 14 óráig.
Vigyázzunk, hogy mivel "ütjük" el az időt...
2010.08.14. - Szólj hozzá!
...még a végén a fejünkbe száll!
Megjelent július 17-én
Egy cikk ihletett meg, amiben arról volt szó, hogy az olvasni vágyóknak még nyáron sem kell kedvenc könyveiket hiányolniuk a strandokról.
Apu tévét néz és anyu ideges...
2010.07.24. - Szólj hozzá!
Megjelent július 10-én. Ez a rajz a vb zárásaként látott napvilágot.
Ó mondd, te mit választanál?
2010.07.10. - Szólj hozzá!
Megjelent 2010 május 29-én. Természetesen akkor még javában dúlt a vizsgaidőszak. Így visszatekintve már könnyű....
A természet bemutatja:
2010.07.03. - Szólj hozzá!
Megjelent 2010 június 5-én. A rajzot kedden találtam ki, szerdán este megrajzoltam és csütörtökön (3-án) reggel küldtem el a szerkesztőségbe. Itt még aznap berakták és küldték a nyomdába. Másnap (4-én) hajnalban átszakadt a gát Edelénynél....
Merjünk nagyot álmodni?
2010.06.19. - Szólj hozzá!
Vagy csak egy kicsit, mert akkor nem esünk akkorát.
Megjelent 2010 június 13.-án
H1N1
2010.05.29. - Szólj hozzá!
Habár ez eddig nem jelent meg, ugyanilyen címmel egy másik éppen ma látható az újság hasábjain.
Címkék: kultember theand vizsgaidőszakról
Természet "rendje"
2010.05.22. - Szólj hozzá!
Megjelent 2010 április 24-én. Háttérismeretnek annyit, hogy az izlandi vulkánkitörés hatására leállt légiközlekedésre reagált a rajzocska.